HOGY MI IS A REPÜLÉS ÉLMÉNYE?
SOKAN PRÓBÁLTÁK LEÍRNI MINDHIÁBA.
ÉN MÁR TUDOM, S REPÜLNI VÁGYOM ÚJRA, MEG ÚJRA!
a qatari dűnék felett...
1976.-ban kezdtem repülni, majd '78.-ban ejtőernyőzni. 1987.-től vagyok motoros sárkány oktató és 13 éve motoros oktató pilóta.
Ez idő alatt részt vettem sok tanítvány kiképzésében, több száz utas reptetésében, részem volt bejárni a Világot a repülés segítségével és eljutottam számos rangos rendezvényre, versenyre.
Büszke vagyok arra, hogy sok embernek - köztük családomnak is - megmutathattam a repülés szépségeit.
Jelenleg több mint 3000 órát töltöttem baleset mentesen a levegőben és 571-szer ugrottam ejtőernyővel.
Mottóm a repülésben, hogy "repülni csak a madár tud". Ennek tükrében oktatok immár 24 éve.
Repüléseim nagy részét a miskolci repülőtérről hajtom végre, de kívánságra az ország bármely részére elmegyek.
Az eddigi érdeklődések alapján a tevékenységeim közt az oktatás áll az első helyen, de a sétarepülés, a légi fotózás és megfigyelés is nagyon kedveltek.
Három éve az országban egyedülálló módon egy vitorlás hajózásra, szörfözésre, búvárkodásra alkalmas tó mellett létesítettünk barátommal egy leszálló helyet, a Miskolchoz közeli és az M 30-as autópálya szomszédjában fekvő Hejőkeresztúrban. Innen motoros sárkánnyal vállalunk sétarepülést, mely igazi páratlan látnivalókkal szolgál és mellette egy családnak is jut kellemes időtöltésre lehetőség a vízi sportokat kiaknázva.
Repüléseimet az alábbi repcsikkel vállalom:
Motoros kategória: séta, fotó és kiképzés
- Cessna 152, Apollo-Fox (két személyes),Cessna 172 és 182(négy személyes)
Motoros vitorlázó: termik és kiképző repülés
- Dimona, Motorfalke (két személyes)
Motoros sárkányrepülő: séta, fotó és kiképzés
- Apollo Jet-Star (két személyes)
Szeretnék még több embernek örömet okozni a repülésssel, ezért vállalom cégek, csoportok csapatépítő rendezvényeinek lebonyolítását, szervezek ejtőernyős tandem ugrást és bemutatók végrehajtását.